Keresés
Bababirodalom baba portál
Használtan venni, adni
Barátságos és ellenséges hatóanyagok a bababőrnek

Ahogyan lelkileg egy életen át meghatározó lehet a gyermek számára az, hogy a bölcsödében, illetve az óvodában milyen nevelők gondoskodnak róla, úgy a bőr egészsége szempontjából is életreszóló jelentőséggel bír, hogy ebben az életkorban megfelelő hatóanyagú készítményekkel történő gondoskodást kap e.



A bőr nem válogat!

 

Minél érzékenyebb, annál intenzívebben reagál a bőr azokra a hatóanyagokra, amikkel kapcsolatba kerül. Kizárólag a mi felelőségünk eldönteni, hogy gyermekünk bőrének ápolása során természet adta jótékony összetevőkkel tápláljuk, vagy ártalmas szintetikus anyagokkal mérgezzük már babakorban, amikor bőre a leginkább befogadó mindkét irányra.

A babák és kisgyermekek bőre fokozottabban érzékeny a felnőttekénél, ezért a kezdeti életszakaszban elhibázott bőrápolásnak komoly következményei lehetnek az élet bármely szakaszában. Ebből adódóan nem kérdés, hogy a babák és gyermekek bőrének ápolása speciális kozmetikumokat igényel, melyek kifejezetten az ő bőrük jellemzőit veszik alapul.

 

 

----------------------------------------------------------
TUDTA?
A gyermekorvosok felkeresésének 10 százaléka bőrpanaszok miatt történik!

 

MIT MOND A BŐRGYÓGYÁSZ?
Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász szakorvos szerint a megfelelő bőrápolásához szükséges hatóanyagokat tartalmazó készítmények gondos kiválasztása és azok használata, illetve az ártalmas összetevők kiszűrése azért rendkívül fontos már a babakorúak számára is, mert az alábbiakból adódóan a babák bőre a felnőttekéhez képest sokkal intenzívebben reagál minden kívülről érkező anyagra, legyen az számára barátságos vagy ellenséges természetű.

- Érzékenyebb, sérülékenyebb, védekezőképessége fejletlenebb, ezért fogékonyabb a fertőzésekre.
- Magas az áteresztőképessége, könnyebben bejutnak rajta a hatékony és a kártékony összetevők egyaránt.
- Magas felszívó képességének köszönhetően a bababőrnél fokozott hatást fejtenek ki az ápolószerekben lévő hatóanyagok.
----------------------------------------------------------

A bababőr hálája 

Rendkívül fontos, hogy az ilyen és ezekhez hasonló anyagokat tartalmazó termékek helyett, olyan készítményekkel óvjuk a babák bőrét, melyek a természet adta gyógynövénykivonatokból készült összetevőkből készültek. Gyermekeink bőre, egy életen keresztül meg fogja hálálni a kezdeti odafigyelést.

 

Bababarát BABÉ 

A megfelelő gondosodáshoz a BABÉ megalkotta azt a gyermekgyógyászati termékcsaládot, melynek fejlesztésénél a szakemberek maximálisan figyelembe vették a gyermekek bőrének speciális tulajdonságait, így olyan természetes alapanyagú, mesterséges összetevőktől mentes készítményeket fejlesztettek ki, melyek megfelelnek a bababőr savas irányú pH értékének, valamint természet adta hatóanyagtartalmának köszönhetően gyengéden ápolják, biztosan védik és puhán tartják az érzékeny bőrt, illetve megőrösítik annak védekezőképességét.

A bőrproblémák egyik kiváltó oka a kozmetikumokban lévő mesterséges anyagok felszívódása az érzékeny bababőrön keresztül. A bőr legnagyobb ellenségei a számtalan ápolószerben megtalálható, különféle kellemetlen és fájdalmas bőrtüneteket, allergiát okozó, ártalmas tartósítószerek (alkohol, parabén), színezékek és illatanyagok.

BABÉ bababarát gyártói pedig mindezt vidám, gyermekeknek tetsző figurákkal ellátott csomagolásba öntötték. A gazdaságos kiszerelés további előnye, hogy az anyukák számára könnyedén, míg a babák számára nehezen is alig nyithatóak.

Minden helyzetben társ: fürdető gél és hidratáló testápoló napi ápoláshoz és érzékeny atópiás bőrű babáknak, gyengéd és koszmo sampon, hidratáló arckrém, popsikrém és naptejek, illetve felnőtt test és arcápolás normál és problémás bőrtípusokra.

 

----------------------------------------------------------
HAVI TIPPEK
Gondoskodó gyógynövények a bababőr ápolásához


A bőrgyógyászati és gyermekgyógyászati ellenőrzésnek kitűnően megfelelő  BABÉ termékcsalád az alábbi összetevőkre bízza a babák bőrvédelmét.
- Kokumvaj: Gazdag telített és telítetlen zsírsavakban, ennek köszönhetően védi és erősíti a bőrt.
- Sheavaj: Magas zsírsavtartalma miatt védi a sejtfalakat, hámosít, hidratál, valamint antioxidáns hatásának köszönhetően táplál.
- Mimóza: bőrvédő, börpuhító és sejtregeneráló hatása miatt az egészséges bőrnek védelmet ad, a problémás bőr számára gyógyhatású lehet.
- Aloe vera: elősegíti az esetleges sebgyógyulást, emellett védőréteggel látja el a bőrt, sejtregeneráló és hidratáló hatású
- Körömvirág:A körömvirág antibakteriális, fertőtlenítő és bőrpuhító hatása mellett segít megőrizni a bőr természetes egyensúlyát.
- Kamilla: sebösszehúzó és nyugtató hatása egyedülálló
----------------------------------------------------------

 

 

 

Babé termékek kaphatóak gyógyszertárakban és az eventuspharma webáruházban.
Kérdezzen bátran: +36-42-402-008
Írjon nekünk: office@pezomed.com
Kérdezze a bőrgyógyászt: drbeleznay@delmaart.hu
Babé termékek forgalmazója: Pezomed Kft.